in

Technikai SEO: bejárhatóság, indexelhetőség, elérhetőség, rangsorolás és kattinthatóság

Rögtön az elején felmerül egy alapvető kérdés, mégpedig az, hogy: mi tesz egy webhelyet jobbá… legjobbá?

A jól szervezett, funkcionális site-ok, amelyek teljesítik (teljesítették) a teljes SEO-potenciált (mindezt pedig a lehető legteljesebb mértékben, holisztikus módon), mindemellett pedig az is elmondható róluk, hogy piacra optimalizáltak, megfelelő kulcsszókutatás van a hátterükben, teljesítik az *E-A-T hármas követelményeit, tartalmi relevanciával rendelkeznek stb.

*E-A-T – vagyis: a szakértelem-jogosultság-megbízhatóság hármasa.

E – ez esetben nem az ételcsomagolásokon feltüntetett E-rémkép villanjon fel előttünk, hiszen ez a SEO-komponens igencsak abban serénykedik, hogy használója, életbe léptetője jobb helyhez jusson a keresőmotor rangsor-versenyében. Az angol „expertise” szóra visszavezethető a rövidítése, ami magába foglalja azt, hogy:

  • szakértő vagy azon a területen, amelyet képviselsz (gondolunk itt példaképpen olyan oldalakra, mint pénzügyi, orvosi, jogi stb.)
  • a tartalom, amelyet közzé teszel hasznos a felhasználók számára.

A – vagyis angolul: „authoritativeness”= jogosultság

  • hitelesítő adatok szükségessége, személyes tapasztalatok, vélemények.

T – „trustworthiness”= megbízhatóság. Ebben a passzusban szükséges bebizonyítanod a felhasználóid számára, hogy bízhatnak benned mint a főtartalom (és a cég, honlap) létrehozójában. A megbízhatóság az élet minden területén alapvető fontosságú, ám az e-kereskedelemben különösképpen, hiszen a felhastasználóidtól nem kevesebbet kérsz, mint például: hitelkártya-információk (adatbiztonság kérdése). Egy olyan webhelyet kell biztosítanod, ahol a felhasználók biztonságban érzik magukat, nem szoronganak a személyes adatok rossz kézbe kerülése miatt.

Kiindulópont: az SSL-tanúsítvány azonnali végrehajtása a webhelyen (tudniillik az első oldal 70%-ának eredménye SSL-t használ. Az SSL pedig egyike a Google számos pontjelzésének (általában a hitelkártya-tranzakciók, adatátvitel, bejelentkezések biztosítása érdekében használják).

A felsoroltak közös feladata abban nyilvánul meg, hogy teljesítsék a technológiai keresőoptimalizálási követelményeit. Egy webhely Technikai keresőoptimalizálás (SEO) követelményei hierarchiát alkotnak (tech-SEO piramis).

Amennyiben ebben a hierarchiában a legalacsonyabb igények valamiért nem teljesülnek, igencsak nehéz feladatnak mutatkozik a magasabb szinten lévő elvárásokat teljesíteni. Ezen szintek (level) mindegyike válasszal szolgál a keresőmotorok különféle követelményeire, úgy mint:

  • bejárhatóság (crawlability)
  • indexelhetőség (indexability)
  • elérhetőség (accessibility)
  • rangsorolás (rankability)
  • valamint a kattinthatóság (clickability).

Minderről az elkövetkezők folyamán kísérlünk meg beszélni (mindezt a teljesség igénye nélkül, csupán szemléltetésképpen).

A hierarchia/piramis minden szintjére jellemző, hogy funkciója: a weboldal jobban kezelhetőbbé tételének előmozdítása (mindezt a túlzott egyszerűsítés elkerülésével).

https://marketingland.com/wp-content/ml-loads/2019/02/1-SEO-hierarchy-needs.png
Tech-SEO piramis. Forrás: marketingland.com

A Technikai SEO alapjai:

Feltérképezhetőség, bejárhatóság (crawlability)

A tech-SEO piramisának bázisa az URL feltérképezhetősége, bejárhatósága, amely egy olyan URL-címre vonatkozik, amelyet a keresőmotorok robotjai fedeznek fel.

Azon URL-ek, amelyek nem feltérképezhetőek a „pókok”, „robotok” által, még mindig elérhetőek lehetnek a webhelyen naigáló felhasználók számára (ám mindez az oldalbejárhatóság, sajnos, a keresőrobotokról nem mondható el, mivel számukra ezek az adatok láthatatlanok, ezért nem jelennek meg a keresési eredmények/search results között).

A bejárható URL-ek jellemzői a következők kell legyenek:

  • ismertek/hozzáférhetőek a keresőmotorok számára
  • a keresőmotorok az URL-eket a linkek bejáratásával, valamint a webhelytérképek/kódok olvasásával találják meg
  • nem tiltottak: a keresőmotorok elől nincsenek „elrejtve”
  • a kereső pókok révén nagyon webhelyforgalom valósítható meg
  • a Technikai SEO az oldalak felfedezéséhez és azok prioritásainak felállításához használja (mindezt az adott webhely jobb feltérképezhetősége érdekében).

Javasolt elvégezni a saját weboldal Keresőoptimalizálás-auditját.

Mi az első dolog, ami eszedbe jut, midőn egy weboldal rangsorolására gondolsz?

Talán a tartalom? Netán a backlinkek? Az igazság az, hogy mindezeknek kulcsponti szerepe van a webhely keresési eredményekben történő elhelyezésében, ám a sor végére mégsem kerül(het) pont. Miért nem? Mert e mellett a két fontos tényező mellett még van más is! A rangsorolásnál ugyanis a SEO-bejárhatóság és az indexelhetőség is helyet kap.

Ahhoz, hogy egy online tartalmat felfedezhessen a keresőmotor: pókokat/robotokat küld (olyanok akár a követek), amelyek feltérképezik a webhelyet, és a helyről készült másolatot a keresőmotor tárolja, amely egy processzort, vagy másféle mechanizmust használ következő lépés gyanánt: a webhely indexeléséhez.

A crawlerek/„bejárók”/feltérképező pókok folyamatosan/időközönként vissza-visszatérnek egy adott webhelyre, ahol megvizsgálják az új HTML-információkat, összevetik a régiekkel (a már elmentett változatokkal), és amennyiben úgy vélik, hogy van új tartalom az oldalon az index frissül/frissítik, ha viszont nincs tovább haladnak…

A tartalomfrissítés és a „bejárók” visszalátogatása egy adott webhelyre kéz a kézben járnak (a frissítések gyakoriságával függ össze mindez a látogatás és annak sűrűsége).

Minél többször járnak vissza a felderítő robotok egy adott oldalra, annál jobb, hiszen mindez nagymértékben befolyásolja a webhely Keresőoptimalizálás-rangsorát. Mindemellett megjegyezendő, hogy minél „bejárhatóbb” egy adott webhely a kis „keresőpókok” számára, annál jobban tudják végezni a munkájukat.

Beazonosíthatóság (indexability)

A technológiai/műszaki Keresőoptimalizálás hierarchiáján a feltérképezhetőség/bejárhatóság fölött elérhető szint az indexelhetőség. Az indexelhető URL-címek olyanok, amelyeket a keresőmotor a keresési eredményoldalakon megjelenítendő oldalak katalógusába foglalhat bele.

Ám még abban az esetben is, ha feltérképeztek egy URL-t, különféle ismérvei gátat szabhatnak az indexelésnek. A Google hozhat olyan döntést, hogy valamely oldalt/oldalakat nem indexel… Ez azzal magyarázható meg, hogy már létezik egy ennél hitelesebb oldalváltozat.

Milyen esetekben nem indexel a Google?

  • duplikált/ismétlődő tartalmak esetén
  • amikor van egy alternatív változat (pl.: nyomtatható, vagy mobil oldalak)
  • átirányítás esetén.

A megfelelő oldalak indexelhetősége érdekében a Technikai SEO megnézi, hogy az előbb felsorolt elemek helyesen vannak-e beállítva, illetve hogy ezek a beállítások megfelelnek-e az adott oldalnak, igazodnak-e ehhez?

Hozzáférhetőség és weboldal-performancia/teljesítmény

Azok az oldalak és webhelyek, amelyek rangsorolva vannak, azonban folyamatos hozzáférhetőségi problémákkal rendelkeznek (a keresőrobotok nem tudják elérni) a keresési eredmények/search results között, gyakran szankcionáltak.

A keresőpókok hozzáférhetőségét befolyásoló tényezők a következők lehetnek:

  • a szerver-teljesítmény
  • HTTP-státusz
  • betöltési idő
  • az adott oldal mérete
  • Java Script megjelenés
  • oldalmélység a webhely struktúrájában
  • „árva”/orphan oldalak
  • spam- és hack-ellenállási képessége az adott webhelynek.

A cél az lenne, hogy megtaláljuk azt a bizonyos küszöbértékez, amelyen keresztül a hozzáférhetőség és teljesítmény indexek kedvezőtlen mértékben és módon hatnak a SEO-teljesítményre, ugyanakkor biztosítani azt, hogy adott webhely minden (al)oldala legalább az alapvető elvárásoknak (a SEO-piramis alapszintjeinek) eleget tegyen.

A Technikai SEO auditok olyan oldalakra mutató linkeket tartamaznak, amelyek funkciója abban nyilvánul meg, hogy az alulteljesítő árva oldalakat és a túlzott oldalmélységgel rendelkező URL-eket megszüntessék. Például:

  • olyan oldalak, amelyek csupán a felhasználók számára hozzáférhetőek
  • olyan oldalak, amelyek nem működnek jól képernyőolvasóval, mivel ezek nem olvashatók: számos felhasználó nem tudja elolvasni ezeket a tartalmakat – teljesen függetlenül attól, hogy milyen jók az itt szereplő tartalmak és kulcsszavakra van optimalizálva.

A hozzáférhetőség szintjéig (level) elérve kijelenthető, hogy az adott oldal fundamentális/alapvető tech-SEO követelményei realizálódtak.

A rangsorolhatóság – rangsornövelés  (rankability)

A technikai SEO azon szerepe, mely a pozícionálhatóság (illetve a pozíció javításának) ügyét igyekszik előbbre vinni. A rangtarthatóság az első a két „top level”/ felső szinten szereplő piramis helyen, amely az optimalizálásra összpontosít.

Az már kétségtelen, hogy a feltérképezhető és indexelhető URL-ek már (evidens módon) rangsorolhatóak is. Néhány igen jól rangsorolhatóvá válik, ám a közepesen/átlagosan teljesítő URL-ek kevésbé rangsorolhatóak (illetve nem olyan nagy sikerrel mint az előbb említett változatok).

Link-használat rangsornövelés céljából

Vannak internal/belső, valamint external/külső linkek egyaránt. Mindezek szerepe abban nyilvánul meg, hogy módosíthatják, átalakíthatják egy oldal fontossági besorolását, ugyanakkor a forgalom növelésére is befolyást gyakorolnak.

Egy népszerű oldalról egy kevésbé ismert oldalra mutató link nyereséges lehet az utóbbi számára. A technikai SEO-stratégiák abből az okból kifolyólag használják a backlinkeket, hogy egy kedvezőbb profilt determinálhassanak.

Ugyanakkor használhatnak belső linkeket (internal links) egyaránt oldal-promotálás céljából. Ezek a belső használatú linkek elsősorban a feltérképezhetőségi sebességet javítják (pl.: tartalomfrissítéssel), másodsorban pedig stabilizálják, megerősítik a konverziót is (az oldallátogatók átkapcsolásával magas látogatottságszámmal, magas konverzióval rendelkező céloldalak felé). Mindezzel karöltve pedig korrigálják az oldalimportanciát (vagyis az adott oldal fontossági besorolását).

Pozíciójavítás szemantikai optimalizálás „bevetésével”

A szemantikailag kapcsolódó tartalmak összekötésével, csatlakoztatásával elősegíthető, illetve növelhető a jobb oldal rangsorolás.

Továbbá: bizonyos esetekben célszerű megvizsgálni egy oldal relevanciáját a webhely többi részéhez, figyelemmel kísérni és leellenőrizni a kulcsszósűrűséget, a szavak számát, a szöveg-kód arányt (text-to-code ratio), amelyek indikátorok lehetnek egy adott kulcsszócsoporthoz.

A tartalom „silos”-ok, vagyis a webhely tartalmainak tematikai módon történő csoportosítása, szekciókra bontása hasonlóképpen működik, mint a könyvtárak indexkártyái. A különféle termékek/szolgáltatások tartalmi szerkezetek szerint vannak csoportosítva az oldalon. Például ez a könyvek esetében úgy néz ki, hogy vannak: építészeti, szakácskönyv, szépirodalom, történelem, életrajz, üzlet stb. csoportba sorolható könyvek. Nincs ez másként a tartalmakkal sem.

Miért fontos a tartalom „silos”?

A tartalmak tamatikai szegregálása legalább két alapszempontból fontos, éspedig: mind a keresőmotorok, mind pedig az oldallátogatók navigálását, oldalon történő tájékozódását segíti ez a módszer , vagyis a tartalmi „silos” (mi hol és hogyan használható, hogyan épül fel az oldal stb.). Mindez segíthet a jobb rangsorolhatóságban.

Kattinthatóság (clickability)

A link egy kapcsolat a felhasználói magatartás és a keresőoptimalizálás között. A tech-SEO optimalizálás ezen (végső) szintje, lépcsőfoka: egy olyan technikai komponens, amely a felhasználók nagyobb valószínűséggel kattintanak egy oldalra.

A tartalomszerkezet (listák, találatok, címsorok stb.) abban segít a keresőmotoroknak, hogy elérhetőbbé teszik az oldal tartalmát, illetve gördülékenyebbé teszik a dinamikus eredmények létrehozását. A formális strukturált tartalmaknak ugyanez a szerep jut. Ilyenek példaképpen:

  • a csillagos értékelések (star ratings)
  • breadcrumbs („zsemlemorzsák”)
  • termékinformációk (pl.: árról, készletről)
  • eseményadatok (pl.: dátum, hely)
  • receptinformációk (pl.: elkészítési idő, tápérték)
  • az adott webhely tartalmaira mutató hivatkozások
  • keresések a SERP-ből, stb.

Tehát akkor miről is beszélünk a Technikai SEO kapcsán?

Mi is a technikai/műszaki SEO? A Technikai SEO fontos lépése a teljes Keresőoptimalizálás-folyamatnak. Az e nélkül tett SEO-erőfeszítések nem biztos, hogy a várt eredményt hozzák magukkal.

Célszerű ezért legalább az említett alaptudást megszerezni a Technikai SEO kapcsán (a webhely technikai SEO ellenőrzését követően az esetleges problémák beazonosításával és korrigálásával jobb rangsorolás érhető el).

A Keresőoptimalizálás (SEO) egy webhely keresőmotorok számára történő optimalizálásának folyamata (igen leegyszerűsített definíció ez). Ez az optimalizálás azt jelenti, hogy megbizonyosodunk arról, hogy a keresőmotorok feltérképezhetik és hozzáférhetnek, valamint indexelhetik a webhelyet.

A webhelyen olyan színvonalas tartalmak vannak, amelyek megfelelnek a keresők és felhasználók számára egyaránt. A webhely rendelkezik azokkal a jelekkel/jelzésekkel, amelyek előmozdítják a webhelystruktúra jobb megértését. Segíti a keresőmotorokat abban, hogy egy webhely tartalmát jobban megérthessék. Biztosítja a keresőmotor algoritmusa számára azt, hogy a webhely megbízható és ebből kifolyólag magasan rangsorolható.

A  Keresőoptimalizálás-folyamatban a keresőmotorok első lépése a keresési lekérdezés megvalósítását megelőzően: az oldal feltérképezhetőségének és indexelhetőségének folyamata. Ebben a folyamatban a keresőmotorok nyilvánosan elérhető weboldalak után kutakodnak internetszerte, a keresési indexükhöz.

Felfedezik, elolvassák és beszervezik ezeket az oldalakat az adatbázisukba, hogy a későbbiek folyamán hozzáférhessenek az algoritmusokhoz, annak megvalósítása érdekében, hogy a felhasználók lekérdezéseire a lehető legpontosabb választ adhassák.

A Technikai SEO a webhely optimalizálásának processzusa a feltérképezési és indexelési fázisban. Segítségével a keresőmotorok akadálytalanul hozzáférhetnek a webhelyekhez, ugyanakkor feltérképezhetik/bejárhatják és indexelhetik is azt. Azért „technikai” SEO, mert nincs sok köze a webhely tényleges tartalmához, sem a webhely promotálásához, ugyanis legfőbb célja és „küldetése” a weboldal infrastruktúrájának optimalizálásában mutatkozik meg.

A SEO három alappilére:

  • a Technikai SEO
  • az On-Page-SEO (ez némileg Technikai keresőoptimalizálás is)
  • valamint az Off-Page-SEO.

Az oldalon belüli (On Page) SEO a tartalomhoz kötődik és azt igyekszik megvalósítani, hogy a lehető legjobban válaszoljon arra, amit a felhasználó keres.

Az oldalon kívüli (Off Page) SEO (amit link bulding, linképítés néven is szoktak becézni) azt a folyamatot tárja fel, amelyben az adott weboldalról egy másik weboldalra történik hivatkozás/linkelés, amely folyamat során a „szavazatnak” (külső forrásból kapott hivatkozás) köszönhetően nagy esély van a rangsor-növekedésre.

A három SEO-pillér együttes ereje jelképezi a SEO-t magát, a teljes folyamatot. Ahhoz, hogy egy teljes mértékben/holisztikusan optimalizált weboldal „megszülethessen”: mindháromnak jelen kell lennie, be kell töltenie a rámért funkciókat, megfelelni azoknak.

Forrás: searchengineland.com

Minden vélemény számít:

Kína sikeresen útnak indította a Tianwen-1 Mars roverét!

Új filmelőzetessel és premierdátummal jelentkezik a Bill és Ted 3