Miért látjuk folyton ugyanazt az oldalát a holdnak és valójában mit is rejt a Hold sötét oldala?

Égi kísérőnkre tekintve mindig ismerős kép fogad: megszokott árnyékok és alakzatok, kráterekkel tarkított táj. Naplemente után a modern ember pontosan ugyanazt a képet látja a Holdra tekintve, mint őseink ezer és ezer évvel ezelőtt. Hogy lehet ez?

A gömb alakú égitest kizárólag egyetlen „oldalát” mutatja meg nekünk, földieknek. Ahhoz, hogy egyáltalán valami sejtésünk legyen a Hold számunkra láthatatlan felületéről, egészen 1959-ig kellett várnia az emberiségnek.

Nem sok minden derült ki az első képekből

A két szuperhatalom között folyó hidegháborúnak kétségtelenül voltak a technikai fejlődést meglendítő mozzanatai is. Ilyenek voltak az űr meghódításáért, illetve részletes feltérképezéséért tett erőfeszítések is. Ne felejtsük el, hogy ebben az időben történt az első műholdak pályára állítása, az első űrutazás, illetve a holdra szállás is. Ezek mind a mai napig elképesztő teljesítménynek számítanak.

1959-ben tehát a szovjetek Luna 3 névre keresztelt űrszondája orbitális pályára állt a Hold körül, majd képeket készített égi kísérünk addig rejtve maradt túloldaláról.

A rossz minőségű, fekete-fehér felvétel mai szemmel inkább tűnik egy sütőben odakozmált keksznek, ám a kép elkészítése akkor a csúcstechnológia határát jelentette. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy a Luna 3 fotóját megelőzően a feltételezéseken kívül semmi támpontunk nem volt a Hold másik felére nézve.

Ebben a megvilágításban pedig kifejezetten értékessé válik az egykori szovjet űrkutatási szakemberek áldozatos munkája.

Miért látjuk folyton ugyanazt az oldalát a holdnak?

Ahogy a fentiekben már szó esett róla: közvetlen kozmikus szomszédunk kizárólag az egyik felét fordítja a Föld felé. De miért van ez így? Hiszen a Föld forog, ráadásul a Hold minket is megkerül, így épp ésszel azt gondolhatnánk, hogy időről-időre a látképnek is változnia kéne. Miért látjuk mégis mindig ugyanazt a tájat az égitesten? Csak nem igaza volna a laposföld-hívőknek? Sutba dobhatjuk a heliocentrikus világképet?

Erről szó sincs. A válasz egy egyszerű fizikai hatásban rejlik. A Hold Föld körüli keringésének periódusa és tengelyforgási ideje – egyébként teljesen véletlenül – éppen megegyezik. Ennek következtében bolygónkról nézve mindig ugyanazt a felét látjuk. Ezt hívják a csillagászok kötött keringésnek.

De miért a hozzánk közeli felszínre szálltak le az űrhajósok? Kézenfekvő lehet a kérdés, hogy az eddigi kozmonauták miért a már ismert, távcsővel ezerszer feltérképezett holdfelszínt keresték csak fel? Miért nem mentek el ismeretlen területekre?

A válasz összetett. Egyrészt a holdutazás kifejezetten drága mulatság, már a megközelítése is dollármilliókba kerül, nem beszélve az ott töltött időről. Másrészt az égitest túloldala (vagy sötét oldala) rádiótechnikailag árnyékban van, így a földi irányítással megszűnne a kommunikáció. Könnyűszerrel belátható, hogy ez igen veszélyes vállalkozás lenne.

De erre nincs is szükség. A legmodernebb technikával szerelt űrszondáknak köszönhetően mára felfedezésre került égi kísérünk túloldala is, arról megközelítőleg annyi információval rendelkezünk, mint a hozzánk közelebbiről.

A kínai Chang’e-4 holdszonda jelenleg is az égitest sötét oldalán tartózkodik, és alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végez. A helyszín ugyanis – éppen az említett árnyékolás miatt – tökéletesnek bizonyul az univerzum olyan gyenge jeleinek észlelésére, melyek a földi rádiós hangzavarban észlelhetetlenek, kiszűrhetetlenek lennének.

 

Minden vélemény számít:

A szerkesztő ajánlata:

Vélemény, hozzászólás?