in ,

Hamilton 1,2 másodperccel verte Verstappen-t az ausztriai esős időmérőn!

formula1.com

Amikor az eső nehéz vezetési körülményeket teremt, előtérbe kerülnek a nagyszerű sofőrök.

Lewis Hamilton megmutatta nekünk, hogy miért vitathatatlanul a Forma 1 történelem egyik legnagyobb pilótája, hiszen 1,2 másodperccel jobb időt futott a második helyen végzett Max Verstappennél, a stájer Nagydíj időmérőjén.

Az esős időjárás kétségbe vonta, hogy egyáltalán megtörténik-e az időmérő. Az utolsó szabadedzés a rossz körülmények miatt el is maradt, de szerencsére az eső enyhülése miatt lehetősége nyílt arra, hogy megrendezzék az időmérő edzés teljes egészét. 

A versenyigazgató, Michael Masi biztonságosnak tartotta a pályát, de rengeteg víz maradt még így is, ami rendkívül megnehezítette a versenyzők dolgát.

Hamilton és Verstappen a leggyorsabb köröket tették felválta folyamatosan. Verstappen többször panaszkodott a gyenge látási viszonyokért a csapatrádión, de úgy tűnt, hogy ez nem lassítja le őt. 

A holland a Q3 utolsó körében a leggyorsabb első szektort teljesítette, hogy Hamiltont megelőzze, de szinte harcolnia kellett az autóval és hibázott is, ami szerinte az első helyébe került.

Mercedes szinte biztosan közölte Hamiltonnal, hogy mi történt Verstappennel, de ő nem törődött vele és az utolsó körében egy őrületes időmérőt ment és így 1,2 másodperccel vasárnap ő indulhat a rajtrács első helyéről.

2020-as FIA Formula 1 stájer nagydíj szombati időmérő sorrendje

1 Lewis Hamilton MERCEDES 1:19.273
2 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:20.489
3 Carlos Sainz quot;MCLAREN RENAULT"}”>MCLAREN RENAULT 1:20.671
4 Valtteri Bottas MERCEDES 1:20.701
5 Esteban Ocon RENAULT 1:20.922
6 Lando Norris MCLAREN RENAULT 1:20.925
7 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 1:21.011
8 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:21.028
9 Daniel Ricciardo RENAULT 1:21.192
10 Sebastian Vettel quot;FERRARI"}”>FERRARI 1:21.651
11 Charles Leclerc FERRARI
12 George Russell WILLIAMS MERCEDES
13 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES
14 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA
15 Kevin Magnussen HAAS FERRARI
16 Kimi Räikkönen quot;ALFA ROMEO RACING FERRARI"}”>ALFA ROMEO RACING FERRARI
17 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES
18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES
19 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI
20 Romain Grosjean HAAS FERRARI

Forrás: formula1.com

Minden vélemény számít:

Az új ‘Tesla’ filmelőzetes bemutatja a híres feltalálót egy életrajzi filmeben

Férfi alsónadrág tippek – szolid és extravagáns kivitelben