A Jupiternél 13-szor nagyobb exobolygóra bukkantak a tudósok

Újabb, ezúttal gigantikus méretű exobolygót fedeztek fel a Sao Paulo Kutatási Alapítvány szakemberei a NASA Kepler Űrtávcsövével. A planéta 13-szor nagyobb a mi naprendszerünkben található Jupiternél.

Az exobolygó egy kettős csillagrendszerben, jelen esetben egy fehér és egy vörös törpe körül kering. A kettőscsillag két olyan csillag „tánca”, ahol a tömegvonzás egyik felet sem engedi el a másiktól, így rendszerint egymás körül keringenek mindaddig, míg az egyik objektum el nem pusztul.

Az első megerősített bolygó egy kettőscsillag körül

A most felfedezett, 13 jupitertömegű exobolygó a KIC 10544976 elnevezésű bináris (kettőscsillagú) rendszer része. A kutatás vezetője, Leonardo Andrade de Almeida azt nyilatkozta, hogy

„sikerült meggyőző bizonyítékot szerezni egy hatalmas exobolygó létezéséről, amelynek tömege megközelítőleg 13-szor nagyobb a Naprendszerünkben található legnagyobb bolygóénál, a Jupiternél. A bolygó egy bináris csillagrendszerben helyezkedik el, és ez az első megerősített exobolygó egy ilyen rendszerben.”

A KIC 10544976 bináris csillag egyik tagja egy fehér törpe – azaz egy haldokló csillag –, mely fűtőanyagának jórészét elfogyasztotta. A rendszer másik tagja ugyanakkor egy 0,39 naptömegű vörös törpe, aminek életéből még nagyon sok van hátra.

A tudósok szerint a két csillag átlagosan 8,5 óra alatt kerüli meg egymást. A szakemberek évekkel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy valami rejtélyes ok miatt a keringési idő periódusa időnként jelentősen megváltozik. Ekkor kezdtek nagyobb figyelmet fordítani a kettőscsillagra.

A szakértők két teóriával álltak elő a zavarba ejtő jelenség magyarázatára. Az egyik elmélet szerint a vörös törpe olyan erős mágneses térrel rendelkezik, ami időnként megzavarja a keringési időt.

A másik tudományos teória szerint a jelenség magyarázata egy hatalmas gravitációjú bolygó lehet. Noha a kutatók mára biztosak abban, hogy az exobolygó a kettőscsillag körül kering, létrejöttére és fejlődésére egyelőre nincs megnyugtató magyarázat. Elképzelhető, hogy az exobolygó a haldokló fehér törpéből táplálkozott, ami indokolná gigantikus méreteit.

A Sao Paulo Kutatási Alapítvány csapata azt reméli, hogy hamarosan lehetőségük lesz más űrtávcsövek adatait is megvizsgálni, mely közelebb visz az exobolygó rejtélyes létezésének titkához.

Miért olyan fontosak a Jupiterhez hasonló méretű bolygók?

Miért kap ekkora figyelmet egy hatalmas gázbolygó? A Jupiter-típusú bolygóknak is nevezett planéták fontos feladatot töltenek be az élet kialakulása és fennmaradása kapcsán. Ismert, hogy az élethez víz és viszonylag állandó hőmérséklet kell. Ám ez csak akkor valósulhat meg, ha a csillagrendszer bolygója az úgynevezett lakható zónán belül található.

Ezek a feltételek talán elegek lehetnek az élet kialakulásához, de a fennmaradásához még egy lényeges elemnek is jelen kell lennie. Szükséges egy kozmikus védőpajzs, egy hatékony elhárító rendszer, ami megvéd a külső támadásoktól, azaz a meteoritoktól. A Föld védőpajzsa a Jupiter, ami méreteiből adódó hatalmas gravitációja segítségével magába szippantja az életet fenyegető objektumokat.

A tudósok tehát nem kizárólag az élet megszületéséért felelős elemeket kutatják, de figyelemmel kísérik az olyan, Jupiter-szerű bolygók jelenlétét is, mint a most felfedezett gázóriás. Az ugyanis jelentős lépés lehet a nehezen kialakult és igen törékeny organizmusok, illetve az összetettebb életformák megmaradása kapcsán.

Minden vélemény számít:

A szerkesztő ajánlata:

Vélemény, hozzászólás?