5 erőteljes jel, amely sürgős munkahelyváltásra utal!

Már hónapok (évek?) óta tele van a hócipőd a főnököd pökhendiségével, lekezelő magatartásával, a munkahelyi elvárások bélpoklától, attól, hogy nem tudsz fejlődni, előrelépni, megvalósítani eredeti terveidet.

Minden reggel azzal a biztosnak címkézett gondolattal toppansz be az irodába, hogy: „ma biztosan otthagyom… ma van a napja a felmondásnak”. Lelki szemeid előtt már több százszor levetítetted a jelenetet, amelyben magabiztosan és elégedetten megveregeted a saját vállad remek döntésed, kilépésed miatt.

Aztán valamiért (olyan makacsul bűvös, és vérlázító tud lenni ez a szócska: valamiért) mégis meggondolod magad, mert az első „parancsszó” hallattán földbe gyökerezett lábbal, teljesen elnémulva bólogatsz munkahelyed főmuflijának… Igaz?

Valóban igazad van, ha azt mondod most magadnak/magadban, hogy: „azért lássuk be, nem olyan könnyű lépés ez, hiszen ott a család, a gyerekek, akiket etetni, öltöztetni és iskoláztatni kell… mégiscsak én vagyok a család feje.

Felelősséggel tartozom nekik… meg persze ott van a havi törlesztőrészlet, a jelzálog, az autókölcsön, a fiuk edzése, a családi kirándulások, amire idejében el kell kezdeni spórolni…” Valóságos, józan és őszinte benső diskurzus ez önmagaddal.

Ebben nincs is semmi kivetnivaló… A legtöbb ember attól fél, hogy:

  • nem lesz elég pénze
  • elveszti nehezen kiharcolt presztízsét
  • aggódik, hogy nem talál időben megfelelő munkahelyet
  • nagy a teher a vállán, hiszen nem csupán önmagáért, hanem egy egész kis közösségért (a családért) szükséges felelősséget vállalnia lépésséért, ezért nem lehet meggondolatlan.

Sokan gyűlölik a munkahelyet, amelyre az „élet” „kényszerítette” őket… Egyszerűen nem volt más választásom… persze voltak terveim, de aztán jöttek a gyerekek, nem járhattam a saját utamat… Hányszor botlottunk már ilyen és ehhez hasonló szomorú, elkeserítő nyilatkozatokba?

Egyáltalán van értelme erről beszélni?

Van olyan, hogy ideális időpont a munkahelyről való kilépésre?

Piyush Patel a Lead Your Tribe, Love Your Work című sikerkönyv szerzője szerint a munkának olyannak kell(ene) lennie, mint egy kétirányú útnak… Hogy érti ezt?

A munkacsapatnak legalább annyira kell(ene) értékelnie téged, a munkát, melyet elvégzel, mint, ahogy te is értékeled a team-et, amelynek részese vagy. Nincs sok értelme egy olyan munkakörhöz tartozni, ahol fittyet sem vetnek rád, ahol nem részesítenek figyelemben, ahol nem érzed jól magad, nem tudsz kibontakozni és prosperálni.

Patel, aki korábban főiskolai tanárként tevékenykedett, megdöbbent és kiábrándult a „befagyott” és elavult oktatási rendszer láttán, ezért fogta magát, nem várt a sült galamb szájba-röpülésének csodájára, sem arra, hogy mások tegyék meg az első lépéseket a vitathatatlanul szükséges változtatások felé… megtette maga. Hol? A nappalijában. Létrehozott egy céget néhány dollárból, amely lassan milliós üzletté terebélyesedett.

Észrevetted: amikor az élet igazán kulcsponti kérdéseiről esik szó (például: karrierről, tanulásról, befektetésről, egy döntés meghozataláról, magáról az életről) soha nincs itt/ott a megfelelő idő, amikor lépni lehet… Nincsenek kürtök, amelyek jeleznék a startvonalhoz állást. Nem csengetnek be az ajtón, hogy jelezzék: most van itt az idő, lépned kell! De mégis van valami. Valami, amit akár jelnek, jelzésnek is nevezhetnénk.

Nos, kíváncsi vagy arra, hogy mely jelek indíthatnak arra, hogy kilépj a jelenlegi munkahelyedről? Igen? Akkor ez a cikk neked szól! Természetesen a döntés kulcsa mindig a te kezedben van… neked kell kinyitnod a változtatáshoz, a váltáshoz vezető kaput, ugyanakkor azt is megteheted, hogy elásod, vagy elhajítod a „felkínált”, meglátott, megérzett sansz kulcsát.

1. Amikor a munkád valósággal megbetegít

Ma már egyre kevesebben röhögnek szembe értetlenül és hitetlenkedve azon kijelentés hallatán, mely szerint: minden betegség lelki gyökerekkel rendelkezik (például: a stressz okozhat mellkasi fájdalmakat – erre van is egy régi mondásunk, mely azt jelzi, hogy őseink egészen biztosan tudtak valamit ennek kapcsán, éspedig: a szívére vesz mindent. Hasonló szólásaink: megöli a méreg, fő a feje, reszket az idegességtől, összeszorul a gyomra stb.).

A pszichoszomatikus rendellenességek (amikor lelki okok állnak a betegségek hátterében) kialakulásában, előidézésében számos tényező szerepet játszik, például a személyiségvonások; genetikai vagy környezeti – családi hatások, impulzusok; biológiai tényezők, tanult viselkedés, fizikai hatások, és még sok más tényező.

A munka több szinten is megbetegíthet, hiszen elég csupán szétnézned a magad, vagy ismerőseid körül ennek kapcsán, amelyből láthatod, hogy sokan viszolyogva, iszonyodva, irtózva mennek be a munkahelyükre. A munkagyűlölet körül hatalmas stresszfelhő alakulhat ki, és a stressz számos megbetegedés okozójaként tartható számon.

A krónikus stressz befolyásolja az agyat, hatással van a pajzsmirigyre, vércukor-egyensúlyhiányt okozhat, csökkentheti a csontsűrűséget és az izomszövetet, megnövelheti a vérnyomást, csökkentheti az immunitást és a gyógyulási képességet, növeli a szív körüli zsírlerakodásokat (amely szívrohamot, stroke-ot, rossz koleszterinszintet idézhet elő).

Meg aztán itt vannak a fizikai-biológiai tényezők is: a munkahelyek rossz szellőztetésű irodái, a penészgomba, a túlzsúfoltság mind okozhatnak egészségügyi károsodásokat a szervezetben.

2. Mennyi ideig érdemes maradni egy munkahelyen?

Voltál már úgy, hogy kinéztél magadnak egy munkahelyet, aztán el kezdtél tenni azért, hogy a kívülről nagyszerűnek festő csapatban tudhasd magad? Hamarosan be is kerültél… ám a hatás közel sem az volt, amire vártál. Sőt! Inkább az ellenkezője.

Ha többet szeretnél tudni a felmondás jogi hátteréről (olyanokról, mint a próbaidő alatti kilépés, az azonnali hatállyal történő felmondás, a határozott időre kiterjedő munkaviszony kérdései, a felmondási idő és a fizetés kapcsolatáról, a végkielégítésről, stb. itt olvashatod el a munkahely-elhagyás fontos lépéseit).

Nem szégyen, ha már az elején azt kell mondanod, hogy nem bírom már tovább. Természetesen a döntésed (a munkahelyről való kilépésnek) a jogi vonzatait is érdemes figyelemmbe venni, ám mindezekkel együtt talán azt is kijelenthetjük, hogy nem egy megvalósíthatatlan feladat (hiszen a változás maga az élet… nincs idő a pazarlásra, főként az idő elkótyavetélésére, egy nemszeretem munkahelyre).

Egy (elrettentő? Tanulságos? Is-is?) példa:
Egyik ismerősöm évtizedekig roskadozott egy munkahelyen, ahova valósággal beráncigálta magát minden munkanap korareggelén.

Amióta ismerem, egyébről sem beszél, minthogy alig várja a nyugdíjba vonulás felszabadító időszakának beköszöntét. Közben a munkastressz, a gyakori túlóráknak és sok egyéb másnak betudhatóan számos betegséget magára szedegetett az idők során. Ugyancsak a túlfeszített (és közben arról se feledkezzünk meg, hogy gyűlölt) munkatempó miatt sikerült „elmarnia” magától a családját.

Magára maradt betegen, elkeseredetten, senkire se számíthat… egy élet terhét és mulasztásának következményeit cipeli magát. Igaz, hogy ez egy erős példa, ám nem egyedüli. Biztosan te is találkoztál már számos hasonlóval. Van egy másik bölcs aforizma, amelyet érdemes megfontolni: tanulj a mások a hibáiból, hogy ne a saját bőrödön kelljen megtapasztalni a már mások által megtapasztalt nehézségeket.

3. Az élet töretlenül hullámzik, pulzál, lüktet

Itt vagy, olvasol, tájékozódsz, információkat gyűjtesz egy potenciális passzus meglépéséhez. Kérdezlek most téged: hányszor találtad szembe magad kihivásokkal az életedben? Számolsz? Végül (igaz, így visszatekintve egyszerű ezt a kijelentést megtenni) mégis sikerült túltenned magad rajta. Erősebbnek érezted magad? (Idővel… mert megedződtél).

Vannak általad csodált hírességek? Ki a példaképed? Utánajártál már, hogy hány viszontagságos év kellett ahhoz, hogy felküzdje magát a sokak által oly nagyon csodált ranglétra egyik kiemelkedő fokára?

Hallottál például Tom Hanks szégyenlősségéről? Arról, hogy Kevin Hartot apja börtönbe került, anyja nevelte egyedül? Hogy számtalanszor a közönség nem-tetszését váltotta ki még zöldfülű komikus korában? Hogy mindezen sikertelenség-sorozatok ellenére sem adta fel? Vagy itt van a gyönyörű Demi Moore, aki korán elhagyta családját, ezért már a középiskolás modellkedésbe belekóstoló lány a kokainnal is megismerkedett? Nekik sem volt könnyű… neked sem az, senkinek sem az… ez az élet. Az élet, amely szüntelenül, fáradhatatlanul pulzál, formálódik, lüktet, hullámzik, hogy csiszoljon bennünket.

Természetesnek minősíthető tehát, hogy az emberek életük során változásokon mennek át. Ez alól a változás/változások alól a személyiség sem kivétel. A gondolkodásmód lassabban formálódik, de figyeld csak meg magad: már nem vagy az az ember, aki öt-tíz évvel ezelőtt. Vagy azzal a múltbéli emberrel azonosítod ma is magad? Nem valószínű.

Ha már több éve ugyanazon a gondterhes, visszahúzó, strapás munkahelyen szomorkodsz és készülsz a változtatásra… felkészültél rá? Akkor tedd meg a szükséges lépéseket (a te döntésed, a te életed, kezedben a kormány). Meglehet, hogy hatjegyű fizetéscsekket viszel haza havi rendszerességgel, ám mindez mégsem elég… mert/ha a nyomorúságos lelkiállapotoddal, stresszel és szorongás az ára mindennek.

4. A nem túl fényes munkahely mellé még ráteszel egy lapáttal: mellékállás…

…amit ugyancsak rühellsz (tegyük ezt is hozzá), ám ez a lépés is a muszáj megtennem, enélkül nem megy… kategóriába sorolódik. „Muszájmunkák” lepik be az életed, melyek csak gyűlnek, gyülekeznek, mint valamely toxikus gázfelhők, amelyekből lassú dózisokban szippantod magadba, életedbe a kellemetlenségek számos válfaját.

Nagyon sok ember él a mellékállás opciójával (több okból kifolyólag). Általában a pénzügyi stabilizálás kérdése szokott okként elővillanni ennek kapcsán. Sokan (sajnálatos módon) nem is tehetnek mást… nem látnak más kiutat.

Abban az esetben, ha (most letérve az irányvonalról) a főmunkahelyeddel relatíve elégedett vagy, elegendő fizetést is kapsz egy emberhez méltó élet fenntartásához, akkor eljön az idő, amikor szembesülsz a kérdéssel, mely szerint: valóban szükséged van a mellékállásra?

5. Fárasztó sportág a tulajdonképpen mivel is foglalkozom a munkahelyemen magyarázása…

A munkahely, a foglalkozás számos beszélgetés egyik visszatérő kérdése. Főként idegenekkel való kommunikáció során. Az is egy intő jelnek mutatkozhat meg, ha nem lelkesedéssel tölt el a munkád ecsetelése, beszélgetőtársad felé történő megmagyarázása, „megfestése”. Ha nem szeretsz, szégyellsz, unsz stb. a munkádról beszélni, meglehet azért van mindez, mert nem a „te munkád ez”.

Sokan összetévesztik a munkát a hivatással. A hivatás egy magasabbrendű fokozat, amely nem feltétlenül összpontosít egyetlen munkatípusra… Van egy benső erő, amely mutatja az utat, hogy mikor mit kell tenned, hogy meddig és miért? Tudod hol kell megállni, vagy szünetet tartani, erőt gyűjteni, ugyanakkor ezalatt mégsem enyhül elszántságod, motivációd.

Folyamatosan ötletelsz, fejlesztesz valamit, és fejleszted magad is… mégpedig permanens módon. Nem megfáradsz közben, hanem csak elfáradsz, majd erőt gyűjtesz és teszed tovább, amit tenned kell… végzed a dolgod. A helyeden vagy. Ezt érzed?

Útravaló…

Mindenkinek vannak nehéz napjai. A világ legmotiváltabb embere is el-elfárad. Ez természetes dolog. Meglehet, hogy szereted, s jól is csinálod a munkád, de túlhajszolod magad és pihenésre, egy kis lazításra van szükséged. Ilyenkor ajánlatos kivenni néhány nap/hét szabadságot, és a feltöltődésre fókuszálni, a hobbinak élni, kipipálni egy-két bakancslistás topikot, meglátogatni régi barátokat stb.

Ne tégy meggondolatlan lépéseket (például egy dühös munkanap-zárás után ne csapd a főnöködre az ajtót és ne add be hirtelen felindulásból a felmondásodat… ne a „majd én megmutatom” makacs késztetése vezéreljen, hanem légy megfontolt, higgadt, körültekintő és alapos, ha tényleg meg akarsz válni munkahelyedtől.

Bónuszjelek:

Ha sűrűn találod szembe magad a következő munkahelyi impulzusokkal, talán fontolóra kellene venned a váltást:

  • ha rettegsz reggelente munkába indulás előtt
  • álmatlan éjszakákat töltesz a munkahelyeden rágódva
  • nyolc órából nyolcat úgy élsz meg, akár a Magasfeszültség című film áldozatai
  • egyetlen pillanat sincs, amikor érdekesnek és/vagy értékesnek titulálod az általad végzett munkát
  • folyton kibúvókat keresel (nem csupán, amikor fáradt vagy), például görgeted a Facebook-posztokat
  • olyan sokat dolgozol, hogy nincs időd egészségesen élni (nincs időd élni… elfolyik melletted az élet, és te nem érzed magad főszereplőnek)
  • éjszakánként felébredsz és megesik, hogy ital után kutakodsz, hogy elfelejtsd a nyomást
  • folyamatosan panaszkodsz a munkahelyedről
  • nem a készségeidnek, képességeidnek, végzettségednek megfelelő pozícióban vagy
  • nincs hely/idő a fejlődésre
  • úgy érzed, hogy mindez időpazarlás
  • a munkakörnyezeted és az itteni atmoszféra negatívnak hat
  • mindenkit pesszimistának látsz magad körül
  • más cégek is tettek már ajánlatokat neked (elég csábítónak hatott mindez számodra)
  • soha nem vagy elégedett semmivel, amit elvégeztél
  • mindent sikertelennek, kudarcként könyvelsz el
  • nem érzed magabiztosnak magad, nem mersz kibontakozni
  • nem fogadják jól a véleményed, meglátásaidat

Minden vélemény számít:

You might like

Vélemény, hozzászólás?